Szerintem ha Radarnak alá lett volna már írva az új szerződése, akkor ő kapja. Ezen kívül amiket írtál, az teljesen rendben van. Más nehezen kaphatta volna.
Elvileg Hejduk akarta vissza adni. Olyan ember nehezen kapná meg, akinek nincs szerződése, Stastny meg ne kapja meg, aki ennyire szürke tud lenni, az az A-nak is örüljön. Duchene-t meg láthattuk tavaly, mennyire szét tud esni fejben és szívben is, szóval talán Landy volt a legjobb választás, hosszú távon meg főleg.
Hosszútávon igazából O'Reilly lett volna még opció, de Landeskog szerintem még nála is jobb captain material. Ez így jött ki, szerintem felesleges lett volna másnak adni, hogy aztán két év múlva megint új C legyen (amúgy Factor is tökéletes választás lett volna).
Majd az idő megmondja, hogy jó döntés-e vagy sem. Hejduknál szerintem mindenképpen jobb lesz. Ő eleve csak tiszteletből kapta meg, no meg akkor nem is volt igazán más.
Dusán meg most eszi a kefét, hogy játék helyett többször inkább hisztizett. Simán ő lehetett volna a C ha hozta volna tavaly is a formáját. Pedig nagyon bírom a srácot még most is. Ettől függetlenül Land hosszú távú befektetés lehet, így örülök a sikerének.
Húúúbazmeeeeg. Ezen most kurvára meglepődtem. Egyrészt, hogy Hejduk lemondott róla (gondolom lemondott és nem elvették tőle), másrészt, hogy nem Factor kapta. Szerintem a szerződéses mizéria miatt nem rá esett a választás. De akkor mi van Stastnyval? Esetleg EJ-vel? Hát ez nagyon érdekes, de nagyon örülök neki. Az első pillanattól kezdve, amikor megláttam először játszani az egyik kedvencem lett, mert imádom a játékstílusát, és egyébként nagyon jó arc
Azt nem tudtuk, hogy mennyire leader, de nem véletlen volt a Rangersben is már kapitány. Most már tudjuk, AZ!
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.